(1371.04.14 - 1395.05.17)
 Az egyetlen Anjou - házból származó magyar királyné.A történelem sajnos
"megfeledkezik" róla is, mivel helyette férje kormányozta az országot Luxemburgi Zsigmond.

Mária 1371 március 14-én született, I.(Nagy) Lajos és Kotromanics Erzsébet második gyermekeként.Máriának még két testvére volt nővére Katalin, és húga Hedvig.
Apja halála után, 1382-ben koronázták meg, így ő lett a Magyar Királyság első
hivatalos uralkodója I. Mária néven.

 A tényleges hatalmat azonban anyja, a Garai Miklós nádor befolyása alatt álló, Erzsébet királyné gyakorolta.Mivel Lajosnak csak leányai születtek, ezért mindenképpen biztosítani kívánta számukra az örökösödést, amely szerint Hedvig halála után Mária lett volna az örökös.A lengyel trónt, amelynek Mária várományosa volt, húgának, Hedvignek engedte át, mivel a Lengyelországba költözést anyja elutasította.

1372-ben IV. (Luxemburgi) Károly eljegyezte Máriát fia, Zsigmond számára, viszont az anyakirályné és Garai Miklós nádor 1384-ben megegyezett VI. Károly francia királlyal Mária és Lajos orleans-i herceg házasságáról. A házasságot ugyan 1385-ben megbízottak útján meg is kötötték, de a fegyveresen Magyarországra érkező
Zsigmond  támogatók segítségével, 1385. november 1-jén kikényszerítette a házasságot.

 A délvidéki főurak Máriával és Zsigmonddal szemben az 1385 végén megkoronázott II. (Kis) Károlyt támogatták, aki lemondásra kényszerítette a királynőt,
és 1385. december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá koronáztatta magát. Pár hónap múlva azonban Erzsébet királyné és Garai Miklós összeesküvést szőttek, aminek eredményeként sikerült Károlyt megöletniük. Ezután Mária visszakapta a trónját. Az Anjou párt azonban Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította királlyá és felkelést szervezett a délvidéken.

Erzsébet és Mária a zendülést személyes megjelenésükkel akarták csillapítani. 1386. július 25-én Horváti János katonái rajtaütöttek a királynék csapatán és a hősiesen küzdő Forgách Balázs és Garai Miklós megölése után a királynékat az Adriai-tenger partján álló Novigrad várába vitték. Horváti János az anyakirálynét 1387. január 16. körül a fiatal magyar királynő szeme láttára megfojtatta.

Míg Mária börtönben raboskodott 1387. március 31-én Zsigmondot mint I. Mária király férjét magyar királlyá koronázták. A királynak a magyar és horvát urak, valamint a velencei flotta segítségével 1387. június 4-én sikerült kiszabadítani Máriát.

I. Zsigmond és I. Mária formálisan társuralkodók voltak ,a hatalom azonban néhány év után fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át. Élete utolsó éveiben I. Mária király már csak olyan szerepet töltött be a magyar politikában, mint általában a királyok feleségei szoktak. Királyként az első nő a magyar trónon egész életében nagyhatalmi törekvések és kisstílű egyéni érdekek akaratlan kiszolgálója volt.

A gyermeket váró királynő a budai hegyekben lovasbalesetet szenvedett, és az esés következtében megindult szülésben 1395. május 17-én meghalt a megszületett gyermekével együtt. Váradon temették el.
24 éves volt.

(1507 k. - 1536.05.19)

Boleyn Anna 1507 táján született,egy gazdag és csak pár nemzedékkel korábban nemessé emelkedett kereskedő családban, Rochford grófja, Thomas Boleyn és Elisabeth Howard norfolki hercegnő leánygyermekeként. Apja VII. ill. VIII.Henrik bizalmi embere. További előrejutásának eszközét lányában vélte feltalálni, akit előbb Németalföldön, majd a francia királyi udvarban neveltetett.

Anna tökéletesen megtanulta a nyelvet, magába szívta a francia kultúrát és etikettet, így igazi esemény lett, amikor 15 évesen nővérével bemutatták az udvarban. Itt több futó viszonyt is lebonyolított, s nemsokára Henrik szeme is megakadt rajta.
Az uralkodó előbb nővérével folytatott viszonyt, de arra is volt gondja, hogy megakadályozza Anna tervezett házasságát. A pletyka szerint azért, hogy magának szerezhesse meg, így a lányra már mindenki leendő királynőként nézett. Anna családja javára használta erősödő befolyását, apja Ormond és Wiltshire earlje, bátyja a királyi tanács tagja lett, a királyi kegyből kiesett nővére búsás kegydíjban részesült, ő maga pedig megkapta a Pembroke márkinője rangot, ami saját jogán is főnemessé tette.

Anna a kor fogalmai szerint nem volt szép (alakja túl vékony, haja és bőre túl sötét volt), de kifinomult ízlése révén ő diktálta az udvari divatot, szellemessége és a belőle áradó szexuális vonzerő pedig minden férfit elbűvölt. A királynál aratott sikeréhez azonban nagypolitikai tényezők is hozzájárultak.

Henrik úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgot: 1533. január 25-én titokban feleségül vette a már terhes Boleyn Annát. E nász gyümölcse lett a későbbi I. Erzsébet, a szűz királynő, aki alatt Anglia nagyhatalommá emelkedett.

1533 szeptemberében Anna lánygyermeket szült, ami a vég kezdetét jelentette számára és családja számára. Férje zokon vette, hogy "csak" lánya született, az újdonsült királynét gőgje és arrogáns viselkedése népszerűtlenné tette, egyre szaporodtak ellenségei. Anna fényűző udvart tartott, belső termeibe számos fiatalember volt bejáratos, akikkel életvidám természetének megfelelően gyakran táncolt, flörtölt.
Henrik hamar ráunt az állandóságra és újabb viszonyokba bonyolódott, emiatt egyre gyakoribbak lettek a házastársi veszekedések, civakodások. Annát már csak egy fiúgyermek menthette volna meg, de 1534-ben elvetélt, 1536 januárjában pedig egy halva született fiút hozott világra; sorsa ezzel megpecsételődött.

kínvallatásokkal kicsikart vallomásokra hivatkozva 1536. május 2-án házasságtörés miatt letartóztattatta feleségét. A vádak között szerepelt öt rendbéli hűtlenkedés (három arisztokratával, egy muzsikussal, sőt saját bátyjával is), utóbbi miatt vérfertőzés, továbbá boszorkányság és összeesküvés a király meggyilkolására.
Annát az ügyében összeült különbíróság - hiába védekezett a vádlott okosan és ékesszólóan - május 17-én bűnösnek találta és halálra ítélte, egyben megfosztotta királynéi címétől, lányát törvénytelennek, házasságát érvénytelennek minősítette.

Anna még azt sem tudhatta, elégetik-e vagy lefejezik, csak másnap közölték vele, hogy tapasztalt francia bakó végzi majd ki. Május 19-én reggel a Tower udvarán hajtotta fejét a pallos alá, s még aznap eltemették.

A Boleyn család amilyen gyorsan került a hatalom csúcsaira, olyan gyorsan tűnt el onnan: Anna apja, anyja és életben maradt nővére hat éven belül meghalt, a megmaradt rokonok Írországba költöztek.

Manapság a tragikus sorsú királyné életét számos regény, film, színmű és komoly történeti munka taglalja.

29 éves volt.

(1413.01.06 -1431.05.30)

Jeanne D'Arc példa lehet mindannyiunk számára, hiszen ő úgy érte el céljait, hogy
abban sötét évszázadban is sikerült önmaga lenni, és tiszta szívvel cselekedni.

Jeanne d'Arc valószínűleg 1413 vízkeresztjének napján született a Maas folyó menti kis faluban, Domrémyben.A jámbor szülők házasságából öt gyermek született, két lány és három fiú. Jeanne a negyedik volt a sorban. Keresztelésekor az Úr legkedvesebb, szűz apostolának mennyei pártfogására bízták, kit a korabeli hívek különösképpen tiszteltek. És Jeanne bizonyságot tett életével arról, hogy méltóvá vált égi pártfogójához azáltal, hogy erkölcsi-politikai tisztátalanságba süllyedt korában a testi-lelki tisztaság tanúja lett.

A francia történelem egyik legsötétebb korszakában, a százéves háború idején élt. Az angol királyok a francia trón örökösödési jogát akarták megszerezni.Ez az egyezmény kizárta a trónöröklésből VI. Károly fiát, Károly trónörököst (dauphin) állítólagos törvénytelen származása miatt.A háború így a Loire-ig terjedt, s hullámai Jeanne hazáját is érintették. A kislány gyermekkora folytonos rablások, vérengzések és rettegések között telt. Ilyen légkörben élte át Jeanne a látomásait, amelyekben az analfabéta pásztorlány küldetésül kapta, hogy tegye a trónörököst fölszentelt királlyá és tisztítsa meg az országot az angoloktól.

Tizenkét éves volt, amikor először részesült azokban a rendkívüli ajándékokban, melyek egész életét végigkísérték, ellátták természetfölötti tanácsokkal és külső és belső harcaiban buzdításokkal. Az Úr különleges figyelmességgel a korabeli Franciaország három legkedveltebb szentjét adta mellé segítőként: Szent Mihály arkangyalt, Alexandriai Szent Katalint és Antiochiai Szent Margit vértanút, valamint élete néhány válságos pillanatában Gábriel arkangyalt.

A látomások előtt Jeanne jámbor, egyébként teljesen hétköznapi falusi lány volt. Élénk természetű, szeretett táncolni. Az első jelenéstől fogva azonban megváltozott:
kivételes buzgósággal kezdte gyakorolni hitét: gyakran gyónt, naponta hallgatott szentmisét, rendkívüli áhítattal járult a szentáldozáshoz. Reggeltől estig ott látták a templomban, amint arccal a padlóra borulva vagy térdelve imádkozott, szemét Krisztus Urunk vagy a Szűzanya képmására szegezve.

Hogy Jeanne az isteni hívásnak engedelmeskedhessen, kérlelhetetlenül szembe kellett szegülnie környezetével. Apja megfenyegette, hogy saját kezével fojtja vízbe, a faluban gúnyolták, zavarodottnak, ördöngösnek tartották. Isten leánya egykedvűen fogadta mindezt, s állhatatosan követte a ,,hangok'' legkisebb utasítását is.

Férfiruhát öltött, így lovagolt az ellenség-megszállta területen keresztül Chinonba a dauphinhez. A király előtt térdre borult,és átkarolta lábait mondva:
"Nemes trónörökös uram, az egek Királya általam üzeni, hogy Reimsben majd királlyá kenik és megkoronázzák."
Mivel VII.Károly mélyen vallásos volt,ezért Jeanne-t hat hétig tartó vizsgálat alá vetették szavahihetőségét vizsgálva.A doktorok arra a véleményre jutottak, hogy Jeanne alázatos, istenfélő, becsületes, egyszerű és mindenestől jó, s mivel azt állítja, hogy Isten Orléans alatt fogja őt jellel igazolni, igenis oda kell küldeni, nehogy az elutasítás a Szentlélek kegyelmének elutasítása legyen. Megjelenése, akit most már mindenki csak ,,a szűz''-nek (la Pucelle) hívott, lángra lobbantotta a hitet a város csüggedt lakóiban, felrázta a fáradt és félénkké vált katonákat. És háromnapos harc után, 1429. május 8-án Orléans megszabadult az angoloktól.

A patay-i csata után,1429.július 27-én a zászlaját vivő Jeanne jelenlétében a trónörököst királlyá kenték,amit az úgy jutalmazott hogy Jeanne családját
örök nemesi rangra emelte(amit ugyan a lány sosem hordott),valamint adómentességet
szülőfaluja számára.

Szigorúan megtiltott mindenféle káromkodást, paráznaságot.Csekély pihenőidejében, ha csak tehette, imádságba vonult.A legveszélyesebb helyzetekben is a küzdők között tartózkodott, hangoztatva, hogy mivel valamennyien gyóntak a csata előtt, semmiféle veszedelem nem fenyegeti őket. Ugyanakkor minden harci bátorsága ellenére is állandóan vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem békét hozni és segítséget nyújtani a szenvedőknek. Minden fontos csata előtt több ízben is - személyesen! - fölajánlotta az ellenfélnek a békekötést, kitéve magát ezzel azok ocsmány szidalmainak és káromlásainak. Súlyos vállsebesülése után (amit előre megjövendölt) csak annyit kért, hogy ott helyben gyónhasson és társai kötözzék be, azután azonnal visszatért a csatatérre. Legádázabb ellenségeinek elestét megsiratta és hosszasan imádkozott, vezekelt értük.Csekély pihenőidejében, ha csak tehette, imádságba vonult.

Jeanne tovább harcolt,de mivel Károly már elérte amit akart,kezdte hátráltatni terveit
csapatait.1430. május 23-án délután a várhídhoz ért, a várbeliek azt már fölvonták, és ő néhányadmagával az ellenség kezébe került. Véletlen volt? Vagy árulás? Nem tudni. Jeanne- nak már jó ideje megmondták a szentjei, hogy fogságba fog esni. A luxemburgi herceg foglya lett, s hiába követelte kiadatását a párizsi egyetem, hiába könyörgött érte urának a herceg felesége térden állva, a herceg 10.000 frankért - akkor óriási összeg - átadta az angoloknak. A hírre, hogy angol fogságba kerül, a szűz hirtelen megingásában és halálfélelmében kivetette magát a vártoronyból, ahol fogva tartották. E tettét később egész hátralévő - rövid - életében siratta, de tudta, hogy Isten megbocsátott neki, hiszen őszinte bűnbánattal gyónta meg.

Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. Hiába fellebbezett magához a pápához.
Röviddel az ítélet meghozatala előtt azonban halálfélelemtől meggyötörve, megadta a kívánt visszavonást, azaz ,,beismerte'', hogy képzelgések áldozata lett, ,,hangjai'' a sátán praktikái voltak. Az egyházi hatóság erre - máglya helyett - kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, s kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Kifejezetten megígérték neki, hogy ,,vallomása'' fejében az angolok börtönéből átviszik az egyháziba, de ezt nem tették meg. Megtagadták tőle a szentségeket is. Látomásaiban szentjei árulással vádolták, az angol őrség egy katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, amit notórius visszaesésnek minősítettek. (Meg kell jegyezni, hogy ruháit nem távolították el cellájából, nyilván arra várva és számítva, hogy a provokáció miatt előbb-utóbb újra felölti azokat.) Miután egy utolsó szentáldozást - minden kísérő szertartás nélkül - még engedélyeztek neki, 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok, akiket csöppet sem elégített ki az életfogytiglani ítélet, s mindenképp a ,,boszorkány'' halálát akarták, már nem is pazarolták az időt a világi bíróság ítélethozatalára (amely persze ugyanúgy határozott volna). Azonnal átadták Jeanne-t a hóhérnak. Kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: ,,Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.''

Rouen régi piacterére érve az elítélt letérdelt, mindenkitől bocsánatot kért (bíráitól és elítélőitől is), és hangosan ajánlotta lelkét Istennek, a Szent Szűznek, Szent Mihálynak, Szent Katalinnak és Margitnak. Feszületet kért. Egy angol katona két gallyat kötött össze, amit Jeanne a keblébe rejtett, ez végig vele volt.

Amikor a máglyát meggyújtották, nagy szóval fölkiáltott: ,,Jézus! Jézus!'' - Ez volt az utolsó szó is, amit hallani lehetett ajkairól: ,,Jézus!''  

Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja.

1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták.  
 

18 éves volt.

A következő nő szintén ismert volt a maga korában.Bár egyedülálló szerepet töltött be népe életében, a mai napig a történelem mintha megfeledkezett volna róla.

Hatsepszut az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia ötödik fáraója, I. Thotmesz lánya. Féltestvére és egyben férje, II. Thotmesz halála után először régensként uralkodott mostohafia, a még gyermek III. Thotmesz helyett, majd magához ragadta a hatalmat. Közel 22 éven át kormányzott.

I. Thotmesz fáraó lányaként született. Apja feltehetőleg nem volt királyi származású; elődjének, I. Amenhotepnek nem született gyermeke, ezért őt jelölte ki utódjának. Hatsepszut gyermekkoráról nem sokat tudni. Hatsepszut a hercegnőknek kijáró szokásos nevelést kaphatta, mely arra készítette fel, hogy királyné legyen.Hatsepszutnak volt még egy leánytestvére Noferubiti aki fiatalon meghalt.Fiútestvérei Amenmosze és Uadzsmesz sintén apjuk halála előtt meghaltak.Egyetlen életben maradt fia, II. Thotmesz, Mutnofret gyermeke követte a trónon, mikor tizenkét évnyi uralkodás után meghalt. A hagyomány értelmében II. Thotmesz feleségül vette féltestvérét, Hatsepszutot, aki pár évvel idősebb lehetett nála.

Testvére uralkodása alatt Hatsepszut hagyományos királynéi címeket viselt; felvette továbbá „az isten felesége” címet is, melyet elsőként a dinasztia egyik ősanyja, Ahmesz-Nofertari viselt, és azóta öröklődött a családban.Azonban ő is - mint annyi
királyné előtte - befolyással volt a kor politikai életére, és valószínűleg ő is jelentős befolyást gyakorolt arra.

Hatsepszutnak egyetlen gyermeke ismert, Nofruré hercegnő. Thotmesznek egy mellékfeleségétől vagy ágyasától, Iszettől azonban született egy fia is, a későbbi III. Thotmesz. Nem tudni, pontosan mikor vette át teljesen a hatalmat, csak az biztos, hogy a hetedik uralkodási év végén már-már fáraóként uralkodott.

Hatsepszut uralkodása 22. évében, a hatodik hónap 10. napján halt meg. A Királyok
Völgyében helyezték végső nyugalomra, apja mellé.

2006-ban Zaki Havass bejelentette, hogy KV60-as sír ismeretlen múmiáját sikerült azonosítani. Egy fogminta alapján, a vizsgálat kimutatta hogy a test Hatsepszuté. Hatsepszut az ötvenes éveiben hunyt el, előrehaladott csontrákban.

Uralkodása alatt sok épületet emeltetett,többek közt a nevéhez fűződik Del er Bahari templom is.

                                                (1876.08.07 - 1917.10.15)

  Egy újabb hölgyemény kinek élete maga a rejtély.Nem sokat tudunk meg róla sem,attól a közismert ténytől eltekintve hogy állítólag kémkedéssel vádolták.

 Margaretha Geertruida Zelle (1876.08.07 - 1917.10.15) 1876 augusztus 7-én született Hollandiában.Egyetlen leány gyermekként nevelkedett fel.Anyja halála után,nagybátyja nevelte, aki ovónő képző intézetbe iratta.

Első férjével Indiába költözött,ahol felvette később ismertté vált nevét a Mata Harit,amely hindu nyelven a "hajnal szeme"-t jelenti.

1895-ben férjhez ment a skót százmazású Rudolf McLeod tengerésztiszthez.Pár hónappal később megszületett első gyermekük Norman John.A család később Batáviába költözött,ahol megszületett a lányuk Luisa Johanna.

Első nyilvános szereplése után kezdett megromlani a kapcsolata férjével,ráadásul mérgezés következtében meghalt Norman John. Luisát is a gyors orvosi segítség mentette meg.Később a házmester bevallotta hogy megmérgezte a gyerekeket,bosszúból,a McLeod által kimért büntetésekért családjára.

1900-ban McLeod kilép a hadseregből,útjaik végképp elválnak.Margaretha elhagyja egyetlen lányát,- miután Luisa apja felügyelete alá került - és új életet kezd.

Párizsban már mint táncosnő és kurtizán bukkant fel.

1906-ban vált igazán ismertté,ahol mint indiai táncosnő mutatkozott be.Egyre híresebb lett,gazdag üzletembereknek tartott előadást.Fellépései egyszerre voltak szenzációsak,és botrányosak.

Európa szerte ismert volt,fellépett Madridban,Berlinben,Bécsben és Egyiptomban is.

Mata Hari végzetét is a táncnak köszönheti.Ismertsége lévén sok diplomáciai kapcsolata volt,főleg francia politikai és gazdasági elittel.Később a német titkosszolgálat alkalmazta,mint ügynököt.

Végül elfogták,és kémkedés vádjával 1917-ben kivégezték.

 41 éves volt.

 (1874.03.24 - 1926.10.31)

  A magyar származású szabadulóművész, és illúzionista neve mágikusan cseng mindannyiunk fülében,de életéről vajmi keveset tudunk.

1874.március 24-én Budapesten született Erik Weiss néven,majd szüleivel Amerikában, Wisconsin államban telepedtek le.Egy alkalommal - még fiatalon - részt vett egy bűvész előadáson,ekkor született meg a szabaduló számok elmélete,amelyet saját naplójában is rögzített.

Anyja Harry-nek szólította,a Houdini nevet pedig egy híres bűvész Robert Houdini után vette fel.1893-ban feleségével Bess-Wilhelmina Beatrice Rahnerrel együtt lépnek fel,nagy sikert aratva Metamorfózis c.számukkal. 1898-ban Houdini kiadta School of Magic cimű katalógusát.Ekkor már a repertoár már a bilincs-szabadulással bővült. Nevéhez fűződik a kényszerzubbonyból való szabadulás ötlete,amellyel hatalmas sikereket ért el Európában is.Hamarosan sztár lett,és a Megfejthetetlen Amerikainak nevezte el a média. 

Néhány példa a művész műsorszámából:

1903-ban egy Oroszországi börtönből 28 perc alatt kiszabadul a bilincsből,majd később a Washingtoni börtönből.

1910 Houdini látványos repülése Ausztrália fölött,majd víz alatti szabadulása New York-ban.

Halála a közhiedellemmel ellentétben nem szabadulása közben érte,hanem elég morbid módon.Állítólag  egy diák úgy hasba ütötte hogy megsérült a vakbele.Kórházba szállították,de pár nap múlva szervezete feladta a küzdelmet.

 52 éves volt.

A mai naptól elindítom a saját fiókomat, benne sok érdekességgel,rejtéllyel,misztikummal,meg ami tőlem telik...