(1413.01.06 -1431.05.30)

Jeanne D'Arc példa lehet mindannyiunk számára, hiszen ő úgy érte el céljait, hogy
abban sötét évszázadban is sikerült önmaga lenni, és tiszta szívvel cselekedni.

Jeanne d'Arc valószínűleg 1413 vízkeresztjének napján született a Maas folyó menti kis faluban, Domrémyben.A jámbor szülők házasságából öt gyermek született, két lány és három fiú. Jeanne a negyedik volt a sorban. Keresztelésekor az Úr legkedvesebb, szűz apostolának mennyei pártfogására bízták, kit a korabeli hívek különösképpen tiszteltek. És Jeanne bizonyságot tett életével arról, hogy méltóvá vált égi pártfogójához azáltal, hogy erkölcsi-politikai tisztátalanságba süllyedt korában a testi-lelki tisztaság tanúja lett.

A francia történelem egyik legsötétebb korszakában, a százéves háború idején élt. Az angol királyok a francia trón örökösödési jogát akarták megszerezni.Ez az egyezmény kizárta a trónöröklésből VI. Károly fiát, Károly trónörököst (dauphin) állítólagos törvénytelen származása miatt.A háború így a Loire-ig terjedt, s hullámai Jeanne hazáját is érintették. A kislány gyermekkora folytonos rablások, vérengzések és rettegések között telt. Ilyen légkörben élte át Jeanne a látomásait, amelyekben az analfabéta pásztorlány küldetésül kapta, hogy tegye a trónörököst fölszentelt királlyá és tisztítsa meg az országot az angoloktól.

Tizenkét éves volt, amikor először részesült azokban a rendkívüli ajándékokban, melyek egész életét végigkísérték, ellátták természetfölötti tanácsokkal és külső és belső harcaiban buzdításokkal. Az Úr különleges figyelmességgel a korabeli Franciaország három legkedveltebb szentjét adta mellé segítőként: Szent Mihály arkangyalt, Alexandriai Szent Katalint és Antiochiai Szent Margit vértanút, valamint élete néhány válságos pillanatában Gábriel arkangyalt.

A látomások előtt Jeanne jámbor, egyébként teljesen hétköznapi falusi lány volt. Élénk természetű, szeretett táncolni. Az első jelenéstől fogva azonban megváltozott:
kivételes buzgósággal kezdte gyakorolni hitét: gyakran gyónt, naponta hallgatott szentmisét, rendkívüli áhítattal járult a szentáldozáshoz. Reggeltől estig ott látták a templomban, amint arccal a padlóra borulva vagy térdelve imádkozott, szemét Krisztus Urunk vagy a Szűzanya képmására szegezve.

Hogy Jeanne az isteni hívásnak engedelmeskedhessen, kérlelhetetlenül szembe kellett szegülnie környezetével. Apja megfenyegette, hogy saját kezével fojtja vízbe, a faluban gúnyolták, zavarodottnak, ördöngösnek tartották. Isten leánya egykedvűen fogadta mindezt, s állhatatosan követte a ,,hangok'' legkisebb utasítását is.

Férfiruhát öltött, így lovagolt az ellenség-megszállta területen keresztül Chinonba a dauphinhez. A király előtt térdre borult,és átkarolta lábait mondva:
"Nemes trónörökös uram, az egek Királya általam üzeni, hogy Reimsben majd királlyá kenik és megkoronázzák."
Mivel VII.Károly mélyen vallásos volt,ezért Jeanne-t hat hétig tartó vizsgálat alá vetették szavahihetőségét vizsgálva.A doktorok arra a véleményre jutottak, hogy Jeanne alázatos, istenfélő, becsületes, egyszerű és mindenestől jó, s mivel azt állítja, hogy Isten Orléans alatt fogja őt jellel igazolni, igenis oda kell küldeni, nehogy az elutasítás a Szentlélek kegyelmének elutasítása legyen. Megjelenése, akit most már mindenki csak ,,a szűz''-nek (la Pucelle) hívott, lángra lobbantotta a hitet a város csüggedt lakóiban, felrázta a fáradt és félénkké vált katonákat. És háromnapos harc után, 1429. május 8-án Orléans megszabadult az angoloktól.

A patay-i csata után,1429.július 27-én a zászlaját vivő Jeanne jelenlétében a trónörököst királlyá kenték,amit az úgy jutalmazott hogy Jeanne családját
örök nemesi rangra emelte(amit ugyan a lány sosem hordott),valamint adómentességet
szülőfaluja számára.

Szigorúan megtiltott mindenféle káromkodást, paráznaságot.Csekély pihenőidejében, ha csak tehette, imádságba vonult.A legveszélyesebb helyzetekben is a küzdők között tartózkodott, hangoztatva, hogy mivel valamennyien gyóntak a csata előtt, semmiféle veszedelem nem fenyegeti őket. Ugyanakkor minden harci bátorsága ellenére is állandóan vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem békét hozni és segítséget nyújtani a szenvedőknek. Minden fontos csata előtt több ízben is - személyesen! - fölajánlotta az ellenfélnek a békekötést, kitéve magát ezzel azok ocsmány szidalmainak és káromlásainak. Súlyos vállsebesülése után (amit előre megjövendölt) csak annyit kért, hogy ott helyben gyónhasson és társai kötözzék be, azután azonnal visszatért a csatatérre. Legádázabb ellenségeinek elestét megsiratta és hosszasan imádkozott, vezekelt értük.Csekély pihenőidejében, ha csak tehette, imádságba vonult.

Jeanne tovább harcolt,de mivel Károly már elérte amit akart,kezdte hátráltatni terveit
csapatait.1430. május 23-án délután a várhídhoz ért, a várbeliek azt már fölvonták, és ő néhányadmagával az ellenség kezébe került. Véletlen volt? Vagy árulás? Nem tudni. Jeanne- nak már jó ideje megmondták a szentjei, hogy fogságba fog esni. A luxemburgi herceg foglya lett, s hiába követelte kiadatását a párizsi egyetem, hiába könyörgött érte urának a herceg felesége térden állva, a herceg 10.000 frankért - akkor óriási összeg - átadta az angoloknak. A hírre, hogy angol fogságba kerül, a szűz hirtelen megingásában és halálfélelmében kivetette magát a vártoronyból, ahol fogva tartották. E tettét később egész hátralévő - rövid - életében siratta, de tudta, hogy Isten megbocsátott neki, hiszen őszinte bűnbánattal gyónta meg.

Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. Hiába fellebbezett magához a pápához.
Röviddel az ítélet meghozatala előtt azonban halálfélelemtől meggyötörve, megadta a kívánt visszavonást, azaz ,,beismerte'', hogy képzelgések áldozata lett, ,,hangjai'' a sátán praktikái voltak. Az egyházi hatóság erre - máglya helyett - kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, s kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Kifejezetten megígérték neki, hogy ,,vallomása'' fejében az angolok börtönéből átviszik az egyháziba, de ezt nem tették meg. Megtagadták tőle a szentségeket is. Látomásaiban szentjei árulással vádolták, az angol őrség egy katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, amit notórius visszaesésnek minősítettek. (Meg kell jegyezni, hogy ruháit nem távolították el cellájából, nyilván arra várva és számítva, hogy a provokáció miatt előbb-utóbb újra felölti azokat.) Miután egy utolsó szentáldozást - minden kísérő szertartás nélkül - még engedélyeztek neki, 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok, akiket csöppet sem elégített ki az életfogytiglani ítélet, s mindenképp a ,,boszorkány'' halálát akarták, már nem is pazarolták az időt a világi bíróság ítélethozatalára (amely persze ugyanúgy határozott volna). Azonnal átadták Jeanne-t a hóhérnak. Kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: ,,Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.''

Rouen régi piacterére érve az elítélt letérdelt, mindenkitől bocsánatot kért (bíráitól és elítélőitől is), és hangosan ajánlotta lelkét Istennek, a Szent Szűznek, Szent Mihálynak, Szent Katalinnak és Margitnak. Feszületet kért. Egy angol katona két gallyat kötött össze, amit Jeanne a keblébe rejtett, ez végig vele volt.

Amikor a máglyát meggyújtották, nagy szóval fölkiáltott: ,,Jézus! Jézus!'' - Ez volt az utolsó szó is, amit hallani lehetett ajkairól: ,,Jézus!''  

Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja.

1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták.  
 

18 éves volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.